„Tudjuk pedig, hogy azoknak, akik Istent szeretik, minden javukra van, mint akik az ő végzése szerint elhívottak.” (Róma 8,28)
Az ember többször kerül életveszélyes helyzetbe. Sokszor egy hajszálon múlik az, hogy akár egy közúti baleset folyamán rosszul süljenek el a dolgok. Egy műtéten is millimétereken múlik az, hogy tovább élünk vagy nem. Egy ártatlan focimeccsen eshet úgy a hobbifocista, hogy akár a nyakát is törheti. És amikor az ilyen és ehhez hasonló helyzeteket megússzuk, akkor felsóhajtunk és hálát adunk az Istennek.
Sokszor az ilyen helyzetek hosszútávon még hasznosak is. Minimum elgondolkodunk. Magunkba szállunk. És egészen más döntés hozunk, mint terveztük. Ezt nem tettük volna meg, ha az a tragédiaközeli esemény nem történik meg. De így, hogy megtörtént, talán átgondolunk sok mindent.
Van ennek a fordulópontnak egy kulcskérdése. Ez az, amit Péter hallott Jézustól ott a Tibériás tengerénél: „Szeretsz-é engem?” Ha igen, akkor megfogod tapasztalni, hogy a javadra fognak válni a legijesztőbb dolgok is. Isten a legigazságtalanabb eseményt, Jézus halálát, a javunkra tudta fordítani és üdvösséget tud általa adni nekünk. Bízz benne, ő ebben a legmélyebbre lehajuló mozdulatba téged sem hagy ott öleletlenül. Ő a javunkat akarja, nem a javainkat. Ámen!
Rácz Ervin,
Szigetlanka