Helyettem

„…és elbocsátotta nekik azt, akit lázadásért és gyilkosságért vetettek börtönbe, Jézust pedig kiszolgáltatta akaratuknak.” (Lk 23,25)

Nagy volt a nyomás Pilátuson. Mosta kezeit. Állítólag övé az ország, a hatalom és a dicsőség, de most becsvágya, jóhírneve is veszélyben van. Enged, mert fél. Fél attól, hogy a nép rázúdul és ijesztő hulláma őt is befedi. Jobb a békesség, ezt a Jézus-ügyet, a vele járó lelkiismeretfurdalást meg a szőnyeg alá lehet seperni. Feláldozható a békesség oltárán.

Szimpatikusabb mindenkinek Barabbás. A lázadó, a gyilkos hozzájuk képest sötétebb, tehát hozzá lehet mérni magukat, mert ahhoz képest még ők is tisztának és fehérnek látszanak. Jézus azonban idegesítően tiszta és világos, el kell takarítani az útból.

Jézust kiszolgáltatták, Jézus pedig szolgált. A valaha volt legnagyobb szolgálatot végezte el. Ez a lázadó Barabbás pedig, érdekes módon először érezhette magáénak az egyszeri és megismételhetetlen helyettes áldozatot. A kérdés, te magadénak érzed-e?

„Ki ez az ember? Megkövülten állok.
Énrám tekint. Ki ő? Mit véthetett?
Valaki szól: „A názáreti Jézus.
Őt feszítik meg Barabbás helyett.”

Oly hosszú út vezet a Golgotára…
Én végigjártam. Két lázas szemem
odatapadt vonagló alakjára,
ott égett minden gyilkoló szegen.

És nem tudtam többé levenni róla.
A szemek fénye… az a szent ajak…
a hulló vér… Múlott a perc, az óra.
Felejthetetlen percek és szavak.
A szívemen gigászi nagyra nőttek
láttán kemény, hideg gránithegyek:
Helyettem! Énhelyettem! Énhelyettem!
Hogy én éljek, hogy én szabad legyek!

Mikor utolsót vonaglott a teste,
mikor már minden elvégeztetett,
mentem alá a gyász hegyéről én is.
— S ölbe vettem… egy síró gyermeket.

Megsimogattam… lázadó kezemmel,
mely azelőtt csak gyilkolt és rabolt.
S akkor tudtam meg, hogy Barabbás meghalt.
Az ő testét fedi a sziklabolt.

Már csak szeretni, simogatni vágytam,
haladni csendesen, mint Ő haladt,
aki helyettem roskadt le a porba
Golgota útján a kereszt alatt.

Helyettem! Énhelyettem! Énhelyettem!
Ez a szó zengi át az életem.
Napfény gyanánt ez tündököl felettem,
s ez nyitja meg a mennyet is nekem.

„Ki az? Ki zörget?” — kérdik majd. „Barabbás,
aki helyett a Krisztus vérezett.”
S kitárják akkor ujjongó örömmel
a gyöngykaput fehér angyalkezek.

(Túrmezei Erzsébet)

Rácz Ervin,

Szigetlanka