Hálaadó istentiszteletre készülnek Szigetlankán. Vasárnap délután 14 órától a Deát téri református templomban adnak hálát a templom külső felújításáért és az Emmaus gyülekezeti ház elkészüléséért, valamint ekkor kerül sor Rácz Ervin lelkipásztor beiktatására is.
Csűry István a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke hirdeti Isten szavát, majd ünnepi műsor után Király Lajos a Szatmári Református Egyházmegye esperese iktatja be Rácz Ervin egy éve Szigetlankán szolgáló lelkészt.
Ebben az évben elvégezték a szigetlankai református templom külső felújítását. A hívek adományának, valamint egy pályázatnak köszönhetően a templom ismét Szatmárnémeti éke. Időközben a templom tövében és ölelésében elkészült az Emmaus Gyülekezeti Ház. Több árajánlatot megnézve és meghallgatva az egyházközség vezetősége a TARR & TARR nevű céget bízta meg a külső felújítási munkálatokkal, Jó és pontos munkát végeztek, amit a járókelők elégedetten summázhatnak. Ráadásul Szatmárnémeti város vezetőségének köszönhetően a Deák (Titulescu) tér is egyre szépül, amiért szintén hálásak lehetnek, nemcsak a környéken lakók.
Van tehát miért hálát adni Szigetlankán. Mindenkit szeretettel várnak az ünnepi istentiszteletre!
Programtervezet – Hálaadó istentisztelet és lelkészbeiktatás
- Gyűlő ének 47,1-2
- Nagy Norbert orgonajátéka
- Bartos Erzsébet köszönt a hálaadó istentisztelet elején
- Fennálló ének 105,1
- Kórus szolgálata: Jöjj, mondjunk hálaszót, Laudate
- Ének: 414,1-5
- Csűry István püspök – Előfohász, alapige, prédikáció, ima, csendes ima, Mi Atyánk, áldás.
- Válaszoló ének: 458,1-3
- Hirdetések
- Köszönt Kereskényi Gábor polgármester
- Ifjak és Szegletkő éneke: Meghívtál, hogy vízre lépjek
- Kupán Erzsébet: Templom és iskola
- Ifjak és Szegletkő éneke: Én nem tudok nélküled élni
- Bartos Erzsébet konferálja az istentisztelet második szakaszát, a lelkészbeiktatást
- Szegletkő: Akkor is, ha fáj
- Király Lajos esperes beiktató beszéde
- Lanka duó: Isteni gének
- Köszöntenek a gyülekezet gondnokai: Csorvási Béla és Kovács Tibor
- Lanka duó: Hegyen épült város
- Rácz Ervin igehirdetése
- Papp Krisztina zongorajátéka
- Lanka trió: Azért élek Uram
- Lelkipásztorok igei köszöntői
- Ének: 417, 1-3
- Nagy Norbert orgonajátéka
- 346,1 – Himnusz
