„Ez Izsáknak, Ábrahám fiának a nemzetsége: Ábrahám nemzette Izsákot. Izsák negyvenesztendős volt, amikor feleségül vette Rebekát, az arám Betúél leányát, az arám Lábán húgát Paddan-Arámból. És Izsák könyörgött az Úrnak feleségéért, mert meddő volt. Az Úr pedig engedett könyörgésének, úgyhogy teherbe esett Rebeka, a felesége. De fiai tusakodtak a méhében. Akkor ezt mondta Rebeka: Ha így van, minek is élek? Elment azért, hogy megkérdezze az Urat. Az Úr pedig ezt mondta neki: Két nép van méhedben, két nemzet válik ki belsődből: az egyik nemzet erősebb lesz a másiknál, de a nagyobbik szolgál a kisebbnek. Elérkezett szülésének a napja, s íme, ikrek voltak a méhében. Világra jött az első: vöröses volt, és mindenütt szőrös, mint a daróc. Ezért Ézsaunak nevezték el. Azután világra jött a testvére, kezével Ézsau sarkába kapaszkodva. Ezért őt Jákóbnak nevezték el. Izsák hatvanesztendős volt, amikor ezek megszülettek.” (1Móz 25,19-26)
Új igehirdetés-sorozatba kezdünk. Mindig izgalommal tekintek az új felé, így vagyok ezzel a sorozatok tekintetében is. Habár nem vagyok sorozatnéző, legalábbis a filmek tekintetében, de az igehirdetésben még is szeretem ezt alkalmazni, mert Isten Igéje így valóban olyan, mint a kenyér, szeletelve, sorrendben érkezik, ne kiválogatva, hanem éppen az, ami jön. És ez így jó.
Minden ember élete alkalmas lenne arra, hogy könyvet írjunk róla, de Jákób élettörténetét nem kell megírni, itt áll előttünk a Bibliában. Jákób próbái, gyűrődései, gyúródásai, vívódásai, harcai a mienk is. Nagyon könnyen észre lehet venni azokat a hidakat, amelyek az ő élete és a mi életünk között rajzolódnak ki. És miért az ő életével foglalkozunk? Jakab levelével foglalkoztunk, és úgy gondoltam, hogy éppen itt az ideje az ószövetségi druszájával, névazonosával is foglalkozni. És bár a magyarázat erre ennyire egyszerű és banális, úgy gondolom nem fogjuk megbánni, hogyha végig járjuk ezt az utat.
A Teremtés könyvében, vagy másképpen Genézis, vagy Mózes első könyvében, háromféleképpen szoktuk nevezni, az első 11 fejezetben olvasunk az őstörténetekről, azt követően, az 50. fejezetig, azaz a végégig, az ősatyákról. Isten egy ember választ ki Ábrahám személyében, aki három mai világvallás számára is ősi példa: a keresztyénség mellett a judaizmus és a mohamedánok is így gondolnak rá. Jákób nagyapjáról beszélünk, és fogjuk is őt érinteni többször is a sorozat folyamán. De látunk ebbe a könyben nemzetségtáblázatokat is, amit nagyon ritkán olvas az ember figyelmesen, mert valljuk meg őszintén, unalmasak. Olybá tűnik ez, mint egy tömeg fentről fotózva: az ember szinte csak hajakat, sapkákat, fejbőröket lát. Sok tömegfotót készítettem én is, főként március idusán. Ha egy tömegből azonban valaki fölfelé emeli a tekintetét, arra érdemes ráfókuszálni. Ez történik Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal, felfelé néző család lesznek.
Említettük Jákób nagyapját. tekintsük meg a szüleit, azaz Izsákot és Rebekát. Álomesküvő! Talán így lehetne leírni azt, ami akkor történt. Rengeteg fotó kinn lenne ma róluk a közösségi oldalakon. Minden menyasszony olyan akarna lenni, mint Rebeka és minden vőlegény, mint Izsák. Klappolt minden. De aztán telt az idő, jöttek a mindennapok… nyugi, majd jön a gyermek. Eltelt egy év, kettő, három… tizenkilenc. És nem jött az utód. Íme megérkezett az első nagy próba: a meddőség. Az élet vívódásait az imádság területére viszik, a lehető legtermészetesebb módon.
Magyar Református Egyházunkban a 2026-os esztendő az Imádság Éve. Érdemes nekünk is az élet harcait imaharccá formálni. A hozzáállásunk azonban nagyon suta. Mi sokszor olyankor megyünk az Úr elé, amikor azt mondjuk: itt már csak az ima segíthet. Betegségünket, problémáinkat érdemes az Úrnál kezdeni, és nemcsak végső mentsvárként, utolsó szalmaszálként használni. Nem azért, mert az Isten sértődős lenne, hanem magunk miatt, mert sok áldásról lemaradunk így.
Az imádság nem mindig változtatja meg a körülményeket, de az imádkozót biztosan. Ez egy alapgondolat, amikor az imádságról szólunk. Izsákék esetében változik ugyan a körülmény is, de leginkább Izsákék változnak. Ezt honnan veszem? Onnan, hogy nem követik el ugyanazt a hibát, amit a szüleik. Transzgenerációs bűnöknek nevezzük ezeket. Mire gondolok pontosan? Izsák édesanyja, amikor ugyanezzel a problémával küzdött, az imádság mellett, sőt felett, saját ötlettel állt elő: beküldi Hágár Ábrahámhoz, akitől lesz egy gyermek, Iszmáel. Nehéz ezt most így röviden leírni, vele később is, meg utódaival is sok gond lesz, és van. Izsák és Rebeka nem folyamodik ehhez az ötlethez, mert látták a következményét. Magyarán tanultak az elődeik hibájából. Imádságuk kitartást eredményezett. Transzformáld te is problémáidat az imádság területére, változni fog a szíved, erősödni fog a hited, megszilárdul a kapcsolatod Istennel.
Izsák családja tehát imádkozó, de nem emberek elvárása szerinti mintacsalád. Teljesen természetesen mennek az Úr elé, mindennapi cselekedetük ez. Húsz év után aztán mégiscsak megérkezik a gyermek, rögtön kettő. Furcsa dolgokat érez ott belül Rebeka, ekográfia hiányában az Úrhoz fordult kérdésével. Ekkor tudta meg, hogy két baba, két egymással viaskodó gyermek van odabenn. Jelképezi ez a jelenet belső harcainkat: „Kívül harc, benne bélelem.” (MRÉ 296) – fogalmazza meg egyik énekünk, de belül is szokott harc lenni bőven. Látunk ott belső harcokat is, amelyek folytatódnak az anyaméhen kívül is a testvérek között. Jól emlékszem, amikor az én fiaim dulakodtak a fodrásznál, vagy az ÁBC-ben, megkaptam a kritikát: hát hogy lehetnek papgyerekek ilyen csintalanok, neveletlenek. Sok „szentcsalád” küzd ezzel, és itt nem a látszat fenntartása a megoldás. Az, hogy a gyermekek csintalanok, ezzel csak egy bibliai igazságot erősítenek meg, mégpedig azt, hogy bűnben születtünk. Nem a bűneink eltakarásában kell fáradozni, és nem a látszat fenntartásában, hanem a konfliktusaink valódi megoldásaiban.
Istennek terve van velünk. Rebeka, mivel akkor még nem volt falinaptár, igazán egyedi neveket talál fiainak. Ézsau, jelentése vörös, szőrös. Jákób sarokfogó, csaló. Említettem, hogy sorozatokat nem nézek, de focit igen. Eszembe is jutott a fenti kép, ezért tettem a mai alapigénket mellé: egy focista az ellefele sarkát fogta meg, hogy az ne tudjon továbbhaladni. Erre egy sportszergyártó cég ezt kihasználva meg is tette reklámképnek ezzel a szöveggel: mindenkinek kell belőle egy pár! No, de visszatérve Jákóbékra, nem tudom, hogy mit szólnál hozzá, ha neked is így adtak volna nevet a szüleid, azaz az első róla alkotott benyomásuk alapján: sírós, kiabálós, korai, késő, hisztis… Nem biztos, hogy szívesen hordanánk ezeket a plecsniket. Nem kell tűrnünk a megbélyegzéseket! Hősünk, akinek az életét elkezdjük szemlélni, megkapta a sarokfogó nevet, a csalót, aki jobb akar lenni, mint a másik. És kamaszkorában így küldött a figyelemért, az elsőségért, az elismerésért (Apa figyelj, rám figyelj!)… de ezt a következő részekben meglátjuk.
Te kinek a sarkába kapaszkodsz? Kinek akarsz bizonyítani? Mit akarsz bizonyítani? Miért gyűjtöd az elismeréseket? Mindenben te akarsz görcsösen a legjobb lenni. Majd te megmutatod! – emeled a kezedet fel dühösen. És ezzel válik az életünk megfelelési kényszerektől terheltté, nehézzé, elviselhetetlenné.
Jákób lassan elkezdi felfelé emelni a fejét. Vívódásai, gyúródásai változást hoznak. A tömegből az emeli ki őt, hogy egyre inkább számít neki Isten szava és egyre kevésbé mások előítélete. Az Ő szava legyen az első számunkra is, ebben az évben is! Ámen!
Rácz Ervin,
Szigetlanka