„Mit mondjunk ezek után, testvéreim? Amikor összegyűltök, mindenkinek van zsoltára, tanítása, kijelentése, nyelveken szólása és annak magyarázata. Minden épülésre legyen.” (1Kor 14,26)
Van-e értelme összegyűlni a templomba istentiszteletre? Épülésünkre van? Természetesen: IGEN! Jöhet az egyértelmű válasz minden templomba járótól, hívőtől… Sőt lehet, valaki fel is háborodik már a kérdés kapcsán is.
Létezik-e az, hogy mégsem tapasztalják ezt sokan? Úgy mennek haza, hogy nem épültek semmit, nem maradtak semmivel, értelmetlennek találták az egészet. Vajon az ő hibája ez? Én lelkipásztorként sokszor felteszem magamnak a kérdést, hogyha a padban ülnék, vágynék-e arra, hogy újból hallgassak ott egy prédikációt. És megmondom őszintén, nem vagyok benne mindig biztos, hogy igen. Önvizsgálat mindig szükséges, nem az emberek felé való megfelelésből, hanem elsősorban Isten felé, de azt is megvizsgálva, hogy hasznára vált-e ez a közösségnek.
Létezik-e az, hogy nemhogy csak nem épít, de rombol az, ami a templomban történik? Sorolok néhány esetet: pletyka, ítélkezés, kibeszélés, okoskodás, dicsekvés, bűntudatkeltés, érthetetlenség, sértés, sértődés, szeretetlenség, szeretet erő nélkül, erő szeretet nélkül, törvényeskedés… és sajnos még tudnám sorolni. Tipikus, templomi közösségben elkövetett bűnök ezek. Máshol is bőven előfordul, de mégis csak jobban fáj ott, mert onnan nem ezt várnánk.
Az apostol azt mondja, hogy lehet ezt jól is csinálni. Cél legyen az épülés! Egymás, a közösség, és magam építése. Szeretetközösség. Ámen!
Rácz Ervin,
Szigetlanka