Ellenfény

„A nagytanácsban ülők pedig mindnyájan rátekintettek, és arcát olyannak látták, mint egy angyalét.” (ApCsel 6,15)

Jézus és tanítványai annyira elütöttek attól a világtól, amelyikben mozogtak, hogy ez magában gyűlölködést keltett.

Valamelyik magyarországi kisvárosban, pár évtizede, élt egy kedves fiatal tanár. Lassan közismertté vált, mert szelíd, kedves, jó természete volt, és mégis sokan haragudtak rá. Egyszer arról tanácskoztak a felnőttek, hogy miért haragszanak sokan erre az emberre, mikor olyan kedves ember? Valaki a következőt mondta, ez maradt meg az emlékezetemben: azért haragszanak rá, mert világít a feje, és ahova bedugja, ott kiderül, hogy sötét van. És ez így igaz. Hiába kedves, előzékeny, segítőkész, nem tehet róla, hogy világít a feje. A világban meg sötét van. És ha valahova bedugja, akkor kiderül: eddig itt sötét volt.

Állítólag vannak olyan munkahelyek, ahol a munkát csak úgy lehet végezni, ha csalunk, lopunk, hazudunk írásban is. Valaki erre nem képes és attól kezdve, hogy új élete van, mert elkezdi azt a munkát becsületesen csinálni. Ez azonnal feltűnik, hogy mindenki amúgy csinálja, ő egyedül emígy. Ezért kiutálják maguk közül.

Egyszer egy dologról, mondjuk egy szent ügyről megállapították, hogy lehetetlen elvégezni. Aztán jött valaki, aki erről a megállapodásról nem tudott, és megcsinálta. Nagyon tudták gyűlölni őt ezért.

A nagytanácsban ülők ránéztek István arcára, megvakította, majd később felborzoltak idegeiket ez az angyali fény. Krisztus fénye értünk van, de ha szembefordulunk vele, akkor ellenünk. Ámen.

Rácz Ervin,

Szigetlanka