„Szántóföld pedig a világ; a jó mag az Isten országának fiai, a konkoly pedig a gonosz fiai. Az ellenség, aki a konkolyt veti, az ördög, az aratás a világvége, az aratók pedig az angyalok.” (Mt 13,38-39)
Ha Jézus magyarázza a búza és konkoly példázatát, az Igét, nekünk nem nagyon van mit tennünk, csak felsorolni, mit mond:
A világ szántóföld. Shakespeare szerint színház. Lényeg, hogy van benne izzadtságos munka, kínlódás, szakadás, törés, zúzás… ritmus, sor eleje, sor vége… déli szünet és majd valamikor termés. Nehéz időket élünk, de sokkal könnyebb ezelőtt sem volt.
Jó mag. Jó társaság, jó emberek. És milyen jó, hogy van ilyen. Hazudik az, aki azt mondja, hogy ebben a világban nincs jóra való hajlam. Keresni kell ezeknek a közösségét és feltöltődni. (Akárcsak egy imahét alkalmából is)
Konkoly. De vannak negatív emberek is. A mindennapokban, az üzletben, a munkahelyen, a családban… mérgeznek. Mit lehet tenni velük? Elkerülni nem lehet, de ha nem is tudjuk őket megváltoztatni, a bennük levő méreg ellen ki kell dolgozni az immunitást. Ezért is van szükségünk lelki eledelre, fegyverzetre.
Konkolyvető. Sunyi, hazug, a sötétségben dolgozik. Elhiteti, hogy ott sem volt, sőt nincs. Minden rossz forrása. Képes a búzamagot elfajulttá tenni. Sőt, az elfajultat hirdeti ki normálisnak.
Aratás. Egyszer eljön az a nap is. Nathan Fellingham dicsőitó éneke, Váradi Attila fordításában, az Ige alapján így fogalmaz ezzel a nappal kapcsolatban:
„Közel a nap, Mit vár a világmindenség
A igazságság győz, A teremtés is megújul.
Egy villanás, És meglátjuk Őt felhőben:
Menyasszonyáért Visszatér a Vőlegény!
Kürt hangja zeng, És aki Övé, feltámad,
Örökké él: A gonosz nem pusztít többé!
A megváltott test halhatatlanságba öltözik,
A harcnak vége, a halált elnyelte az élet
Elénk jön majd felhőben,
Csodáljuk színről színre,
Letörli könnyünk: fájdalom nincs többé!
Dicsősége ránk ragyog:
Hasonlóvá válunk Hozzá,
Szent Jelenléte velünk lesz Örökké, örökké!
Emeld hát fel Tekinteted az ég felé:
Habár nem látod, Nem késik el ígérete.
A szenvedés. Csak pillanat és nincs többé,
A fájdalomdíj. Ezért az örök dicsőség!”
Az aratók pedig az angyalok, úgyhogy ne itélkezz, világíts!
Ámen!
Rácz Ervin,
Szatmár-Szigetlanka