„Ezt mondta az Úr Abrámnak: Menj el földedről, rokonságod közül és atyád házából arra a földre, amelyet én mutatok neked. Nagy nemzetté teszlek és megáldalak, felmagasztalom nevedet, és áldás leszel.” (1Móz 12,1-2)
Feladni a megszokottat, a rutint és a kényelmet nem egyszerű. Abrám ennek ellenére kérdés nélkül, első szóra megy. Mi olykor akkor sem mozdulunk, „ha még egyszer azt üzeni…”
Sokan elhagyják földjeiket ma is egy jobb élet reményében. Eszem ágában sincs pálcát törni a fejük fölött emiatt. Valaki marad, mert az Úr azt üzeni neki, hogy maradnia kell, valaki pedig elindul, mert Isten célt ad számára. Egyénenként változik ez, de mindenképpen az Úr akaratának és nemcsak megengedő akaratának megfelelően cselekedjünk!
Abrám egy olyan ígéretbe kapaszkodik, melynek még semmi jelét sem látja. Számomra ez a legtiszteletreméltóbb benne. Hisz abban, amit Isten mond neki. Számunkra mit jelent Isten szava? Odafigyelünk-e rá és merünk-e engedelmeskedni neki? Ez határozza meg azt, hogy jól döntünk-e akkor, hogy megyünk vagy maradunk.
Ha így cselekszünk, akkor nemcsak áldottak leszünk, hanem áldás is mások számára. Kívánom, hogy áldott és áldás légy! Ámen!
Rácz Ervin,
Szigetlanka