Testvéreim, mit használ, ha valaki azt mondja, hogy van hite, de cselekedetei nincsenek? Vajon üdvözítheti-e őt az ilyen hit? Ha egy férfi- vagy nőtestvérünknek nincs ruhája, és nincs meg a mindennapi kenyere, valaki pedig ezt mondja nekik közületek: „Menjetek el békességgel, melegedjetek meg, és lakjatok jól”, de nem adjátok meg nekik, amire a testnek szüksége van, mit használ az? Ugyanígy a hit is, ha cselekedetei nincsenek, halott önmagában. Viszont mondhatja valaki azt is: „Neked hited van, nekem meg cselekedeteim vannak.” Mutasd meg nekem a hitedet cselekedetek nélkül, én is meg fogom neked mutatni cselekedeteim alapján a hitemet. Te hiszed, hogy egy az Isten. Jól teszed. Az ördögök is hiszik és rettegnek. Akarod-e hát tudni, te ostoba ember, hogy a hit cselekedetek nélkül meddő? Ábrahám, a mi atyánk nem cselekedetekből igazult-e meg, amikor fiát, Izsákot felajánlotta az oltáron? Látod tehát, hogy hite együttműködött cselekedeteivel, és cselekedeteiből lett teljessé a hite. Így teljesedett be az Írás, amely azt mondja: „Hitt Ábrahám Istennek, és Isten ezt számította be neki igazságul”, és „Isten barátjának neveztetett”. Látjátok tehát, hogy cselekedetekből igazul meg az ember, és nem csupán a hit által. Ugyanígy a parázna Ráháb is nem cselekedetekből igazult-e meg, amikor befogadta a követeket, és más úton bocsátotta el őket? Mert ahogyan a test halott a lélek nélkül, ugyanúgy a hit is halott cselekedetek nélkül. (Jakab 2,14-26)
Jakab testvér testvérnek szólít. Valami fontosat akar mondani. Eddig is minden lényeges volt, de most koncentrálni kell. Mintha tudta volna, hogy valami olyan téma jön, amin kétezer év múlva is vitatkozni fognak. Figyelemre van szükség és nem elfogultságra.
Két kérdést tesz fel nekünk is, 21. századi keresztyéneknek: 1. Van-e haszna a cselekedetek nélküli hitnek? 2. Ez a halott hit üdvözít? Mind a két kérdésre egyértelmű a válasz: Nem. Nem. Ha ennyire egyértelmű a válasz, lehet is tenni a prédikáció végére az áment, és hamar megúsztuk az istentiszteletet. De nem ennyire egyértelmű az egyértelműnek tűnő.
Pál apostol azonban azt mondja: Hiszen kegyelemből van üdvösségetek hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka. (Ef 2,8) Igazat adunk, mert később azzal érvel Pál, hogy senki ne dicsekedjék. És természetesen el tud bennünket vinni, repíteni saját dicsőségünk. Erre jön Jakab és ezzel kezdi a témát: „Testvéreim, mit használ, ha valaki azt mondja, hogy van hite, de cselekedetei nincsenek? Vajon üdvözítheti-e őt az ilyen hit?” (Jak 2,14) Neki is igaza van. De nem lehet mind a kettőnek igaza. Vagy mégis? Ráadásul Luther Márton, másfél évezreddel később egyenesen lebecsmérli e kijelentése miatt Jakabot: szalmalevélnek nevezi Jakab levelét, mert szerinte semmi nem emlékeztet benne az evangélium természetére.
Hárman ülnek a templomban: Pál apostol, Jakab testvér és Luther Márton. Nem veszekednek ők egymással, de érdemes megnézni, hogy ki honnan jött. Mint ahogy a ma templomba járókat is sokban befolyásolja, hogy ki honnan jött. Pál Gamáliel lábától jött. Farizeus környezetből. Elege van a 614 mózesi törvényből, amit senki sem tudott betartani, de sokan úgy tettek, hogy ők mégis betartják. A színjátékból elege lett, ezért felüdül a gondolattól: hit által van üdvösségünk. De azért ő is elmondja későbbi szolgálatában valakikről Titusnak: „Azt vallják, hogy ismerik Istent, de cselekedeteikkel tagadják, mert utálatosak, engedetlenek és minden jó cselekedetre alkalmatlanok.” (Tit 1,16) Jakab pásztor teljesen más szituból érkezik. Ő lelkészként sokszor hallotta már: hiszek én tiszteletes úr! Tudok én otthon is imádkozni, nem kell én ahhoz az összejövetelre jöjjek. Nem foglalkozok én az örvegyekkel, az árvákkal, de hiszek. Azt hiszem, hiszek. A cselekedetek azonban elmaradnak. Luther Márton Pálhoz hasonló életsztorit él meg. Mellette csap le a villám, vele egykorú barátja meghal. Megijed. Onnantól kezdve mindent megpróbál megtenni. Rómába is elmegy. Vezekel. Kínozza magát. Közben látja Róma színészeit, a papokat. Undort érez és nem kap nyugalmat lelke, egész addig míg nem olvassa: „„Az igaz ember pedig hitből fog élni.” (Róma 1,17) És békességet kap. Nemcsoda tehát, hogy kicsit orrol Jakabra.
Jakab három példát hoz arra, hogy a cselekedetek fontosságát igazolja.
- Ördögök. Hisznek ők. Sőt még mondhatni imádkoznak is: egy helyen Jézust kérik, hogy mehessenek a disznókba. (Mt 5,12) Rettegnek is rendesen, mert tudják, Jézus Úr, élet és halál felett. De nem az Ő Urunk. Nem engedelmeskednek neki. Cselekedeteik nem követik hitüket… Lehet, hogy itt kikérjük magunknak, az ördögökhöz mégse hasonlítson Jakab. Na jó. Rendben, akkor jöjjön egy ősatya!
- Ábrahám. Egy éjszaka egy későközépkorú ember számolgatja a csillagokat, de nem tudja megszámolni. Erre azt mondja neki az Úr, hogy a te utódaidat sem fogja tudni megszámolni senki. Erre ő elindul, s bár sok mélypont és bukás következik az életében, amikor az Úr arra kéri, hogy áldozza fel régen várt fiát, hajlandó ezt megtenni, bár sejti, hogy szerető Istene nem fogja ezt engedni. Isten megállítja, hogy mi azt is lássuk itt, hogy Ő, az Atya, ott a Golgotán nem állt meg, Fiát értünk adta, hogy nekünk életünk legyen… Na jó, de nem vagyok én pátriáka, ősatya, hithős. Rendben, mondja Jakab, akkor menjünk mélyebbre! Ott van egy éjjeli lepke.
- Ráháb. A korabeli jerikói piroslámpás ház dolgozója hallani vél egy népről. Egy nemzetről, akit az Úr vezet, és csodák történnek. Hisz, akkor is, amikor mások gúnyolódnak körülötte. És amikor jönnek a kémek, elbújtatja őket és cselekedete igazolja hitét, majd később kiderül, Megváltónk nemzetségtáblázatába kerül be. Mert Isten a legmélyebbre is utána tud nyúlni az embernek.
Heidelbergi káténk is tanít. Tisztán és érthetően. Melyek a jó cselekedetek? Csak azok, amelyek igaz hitből fakadnak Isten törvényének megfelelnek és az ő dicsőségére történnek; nem pedig azok, amiket mi tartunk jónak, vagy amelyek emberi meghagyáson alapulnak. (HK 91) Itt minden szó a helyén van. Hitből fakadó cselekedetekre van szükség, melyek Istennek felelnek meg és nem embernek.
Miért van szükség akkor arra, hogy a templomba jöjjünk? Odakinn kell cselekedni, miért kell itt gyakorolni a hitet? Három dolgot említenék. Azért jövünk istentiszteletre, hogy:
- Felfegyverkezzünk, inspirálódjunk, motiválódjunk a mindennapokra – Megvannak a harcaink és lelki fegyverzetet fel kell ölteni. Ugyanakkor a Szentlélek tud jó ötleteket is adni, ehhez kell a csendem. És természetesen a bátorításra is szükség van, erőt kapunk tőle.
- Eljussunk a megszentelődés magasabb fokára – Nem lehetünk ettől hitnácik, meg magasabb rendű lények. Sokan ezt félreértelmezik és ez borzasztóan visszataszító.
- Nagyobb hatással legyünk a világra – Gonosz a világ, sötétség van. Ezt könnyű megállapítani, de változtatni rajta nagyon nehéz. Mégis ehhez kapunk erőt, hogy világítsunk, hogy fényt vigyünk a sötétségbe.
- Érdemes őszintén tesztelni is magunkat – Ezt már Pál apostol mondja: „Önmagatokat tegyétek próbára, hogy hitben jártok-e! Önmagatokat vizsgáljátok meg! Vagy nem ismeritek fel magatokon, hogy Jézus Krisztus bennetek van? Ha nem, akkor még kipróbálatlanok vagytok.” (2Kor 13,5) – Olykor torz képet őrzünk magunkról, vagy leértékeljük, vagy túlértékeljük magunkat. Ne essünk kétségbe, de merjünk az igazsággal szembenézni, és az Úr erejével változni.
Nem lehetünk kirakatkeresztyének! A hit gyakorlása nem lehet színészi feladat. Nagyon visszatetsző és visszataszító tud ez lenni. Pláne, ha belegondolunk abba, hogy olyan Istenünk van, aki mindent lát, még a gondolatunk legmélyét is.
Gyermekkoromban, kb. 12 éves lehettem, amikor nagymamáméknál, Börvelyben nyaraltam. Szerettem időt tölteni a falu központjában levő tv-javító műhelyben. Több meccset is megnéztem ott, főleg akkor, amikor kinn meleg volt, benn meg viszonylag hűvös. Megpihenni is jártam oda, egy-egy kinti játék után. Egy alkalommal cserenadrágot is vittem magammal és úgy gondoltam, hogy ott majd benn átöltözök. Úgy is tettem. Bementem, láttam egy függönyt, azt széthúztam és elkezdtem a függöny mögött átöltözni. Amikor megtörtént a nadrágcsere, akkor vettem észre, hogy a függöny mögött a kirakat volt. Azt vettem észre, hogy szégyenszemre az út másik oldalán éppen rajtam röhögnek. Én azt gondoltam függöny mögött vagyok, nem lát senki, takarni akartam. De valójában a kirakatban öltöztem át. Nos, olykor pont ilyen a kirakatkeresztyénségünk. Nevetséges és szánalmas. A hit belülről formál és árad kifelé a cselekedeteinken.
Nemrég fociztunk a fiatalokkal. Szeretek focizni, bár nem vagyok egy Szoboszlai. A meccs hevében mondtam valami ilyesmi, hogy: azt hittem, hogy be tudom rúgni, azért lőttem rá. Mire az egyik fiatal némi gúnnyal megspékelve csak ennyit mondott: Tiszteletes úr, hinni a templomban kell! Hát nem! Éppen, hogy nem ott kell hinni, hanem odakinn, a tettek mezején kell hitből fakadó jócselekedeteket tenni. Isten segítsen bennünket ebben! Ámen!
Rácz Ervin,
Szigetlanka