„Volt ott történetesen egy istentelen ember, akinek Seba volt a neve. A Benjámin nemzetségéből való Bikri fia volt. Ez belefújt a kürtjébe, és ezt mondta: Nincs semmi közünk Dávidhoz, semmi örökségünk sincs Isai fiában. Azért, ó, Izráel, oszoljatok szét, mindenki vonuljon a maga sátrába.” (2Sám 20,1)
Seba Absolon legyőzése után kényes helyzetbe került Dávid király ellen, aki igazán csak Júda törzsére támaszkodhatott, összefogta a többi törzset, felkelést indított. A király jól látta, hogy lázadása még az Absolonénál is veszélyesebb lehet, ezért sürgősen sereget indított ellene. Egy okos asszony tanácsára aztán kiszolgáltatták a lázadót.
Nem minden lázadás istentelen. A bűn, a begyepesedés, a betokosodás, a butaság elleni lázadás mindig jó eredményt hoz akkor, hogyha kitartás van mögötte. Mi emberek azonban legtöbbször Isten akarata ellen szoktunk fellázadni, az Ő terve ellen, akik annyiszor többek akartunk lenni, mint amivé Ő akart bennünket tenni, és amivé tett.
Nem tudom, te mi ellen lázadozol, mit keveselltél. Mire mondtad: nekem ez kevés. Lázadtál talán a tested ellen, a külsőd ellen. Sok minden ellen lehet lázadni: a család ellen, a házastárs ellen, a munkahelyi főnök ellen, a szomszéd ellen… de vigyázz, mert a lázadásnak következménye van, amikor nem fogadod el: igen, Uram, legyen meg a te akaratod! A lázadókat is szereti Isten, ne értsük félre, ki akarja szeretni őket a lázadásból, meg akar nekik bocsátani, és azt akarja, hogy az Istentől rendelt királyt, a mi Urunk Jézus Krisztust, szeresük, tiszteljük, és Úrnak ismerjük el. Ez óv meg bennünket a hamis lázadástól. Szeretem azt, ahogy az egyik énekünk ezt megfogalmazza: „Úr Ő éltem fölött, szívem nem ismer kényszert, önként szolgálom Őt.” (MRÉ 464) Ide kellene eljutni. Ez alázatban, csendességben tart, békességben, megelégedettségben és hálaadásban. Ámen.
Rácz Ervin,
Szigetlanka