„József tehát megismerte bátyjait, de azok nem ismerték meg őt.” (1Móz 42,8)
Eljött a találkozás pillanata. Találkozás azokkal, akik kegyetlenül bedobtak a kútba és eladtak megalázóan, rabszolgaként. Most a kezemben vannak. Azt teszek velük, amit akarok. A kezemben vannak.
Mi mit tennénk ebben a helyzetben? A kezünkben vannak azok az emberek, akik megkeserítették az éltünket. Bosszú. Érdekes dolog: az első pillanatban eufóriát okoz, aztán hirtelen szomorúságot. és, vagy ürességet. A bosszú ugyanakkor trükkös dolognak tűnik, amíg forralod valaki ellen, az hajtóerő lehet, legalábbis annak érzed: az igazságérzet, bizonyítani akarás, tettrekészség mind-mind visz előre. Amikor meg sikerül, megtörtént, bosszút álltál, és egyszer csak vége… akkor jön az üresség, a célvesztettség, az apátia. Ha csak a bosszú éltet, még ha sikerrel is jársz, a harag örökké a markában tart majd. Tehát akárhonnan nézzük, ez nem megoldás. Természetesen érzelmileg megérint, de sohasem ad igazi megoldást.
A megbocsátásnál nincs édesebb bosszú. Ehhez kell a legnagyobb erő. Józsefnek volt ereje, mert már akkor látta, ez is benne volt Isten tervébe, mert Ő a legnagyobb rosszat is a javára tudta fordítani. Nem a bosszúban, hanem az egyedül igazságos Istenben bízzunk! Ámen!
Rácz Ervin,
Szigetlanka