„Ha legelhettek, elteltek. Elteltek, és szívük fölfuvalkodott, ezért felejtkeztek el rólam.” (Hós 13,6)
Nagyon óvatosan nyúlok a témához, mert irigykedőnek, elégedetlenkedőnek és mások ügyébe beleszólónak tűnhetek. Pedig nem. Én valóban szeretném, hogy mindenkinek, aki olvassa és aki nem, jó sora legyen. De az a tapasztalatom, hogy aki ezt érzi, elfordul Istentől, mert nincs szüksége rá. Természetesen vannak kivételek, aki felelősséggel gazdálkodnak, nem csak a maguk erejének és okoskodásának tulajdonítják sikerüket.
Mit mondjak én annak, aki elvan a maga gazdagságával és nincs szüksége Istenre? Fenyegessem? Távol áll tőlem. Egyszerűen csak annyit üzenek: Isten vár rád. Csak ne legyen késő! Azt akarom, hogy ne legyen késő. Neked is szükséged van Istenre, vedd észre!
Vigyázzunk, ne teljünk el magunkkal! Ne teljünk el a világ gazdagságával. A felfuvalkodás ennek következménye. Felfúj és nagyobbnak képzeljük magunkat, mint amik vagyunk. Pedig lufi. Egyszer kipukkad és nagyot fog szólni. Addig meg hajlamosak vagyunk elszállni. Felfuvalkodottság helyett tehát ideje van az alázatnak. Eresszünk le egy kicsit még, időben. Jöjjünk le egy kicsit a földre! A szívünk inkább Istennel teljen el. Ő a mi megváltónk, aki szeretetével vonz. Ne feledkezzünk meg róla egy pillanatra se! Ámen!
Rácz Ervin,
Szigetlanka