“Válaszul Jézus ezt mondta neki: Egy ember ment le Jeruzsálemből Jerikóba, és rablók kezébe esett, akik kifosztották, meg is verték, azután félholtan otthagyva elmentek. Történetesen egy pap ment azon az úton lefelé, de amikor meglátta, elkerülte. Hasonlóképpen egy lévita is odaért arra a helyre, de amikor meglátta, ő is elkerülte..” (Lk 10,30-32)
A samaritánus példázata nemcsak az irgalomról szól, hanem arról is, ami mögött van: a még nagyobbról, a szeretetről. Az a jó hírem van, hogy a szeretet nem csak egy érzés, hanem a szeretet tanulható, az idei imahét pedig egy szuper kurzus ennek elsajátítására.
Három féle életfilozófia, életfelfogás érhető tetten az irgalmas samaritánusról szóló példázatban:
- Ami a tied, az az enyém. – irigység, gyűlölet, lopás ideológiai háttere.
- Ami az enyém, az az enyém. – közömbösség, apátia, nemtörődömség mögött ez áll.
- Ami az enyém, az a tied. – szeretet, áldozatkészség és az irgalom hátterében áll ez.
A jerikói úti bűnbanda életfilozófiája az első, a szamaritánus ars poeticája a harmadik, a pap és a levita tettének hátterében a második elgondolás áll.
Egyházkritika
Simán át lehet terelni a felolvasott Igét egyházkritikai vonalra. A klérus sárba tiprása úgy önmagában azonban nem hozna semmilyen megoldást. Bár az egészséges kritika mindig hasznos, de a céltalan mocskolódás nem vezetne sehova. Nagyon aktuális ez az élethelyzet éppen ma a magyarországi botránysorozatot látva, sokan szidják éppen a Református Egyházat egyik vezetője miatt. Azonban a sok kiállás közepette érdemes nekünk is megállni és megjegyezni:
Én kiállok minden áldozat és sértett mellett. Minden jerikói úti, sokak által észre sem vett bántalmazott mellett szeretnék segítőkészen megállni, és nem csak politikai haszonszerzés érdekében akarok felszólalni az ügyben. Reméljük ezáltal tényleg nagyobb figyelem hárul a bántalmazottakra, az áldozatokra és ők lesznek ennek a felbojdulásnak az igazi nyertesei gyógyulói! Ez a történet, az irgalmas samaritánus története, nem csak a kiállásról szól, hanem a valódi segítségről. Tettekről. Ha már kiállunk, tegyük is a jót!
Amellett tényleg nem mehetünk el szó nélkül, hogy éppen a pap és a levita nem segít: azaz mai nyelvre lefordítva, a lelkész, a kántor, a presbiter és a harangozó. Éppen ők azok, akiktől elvárnánk, hogy ideológiák gyártása helyett inkább segítsenek. Lehet ám úgy járni hatvan évig is templomba, hogy a lényeg mellett, megszokásból elmenjünk. És ami még szörnyűbb, lehet negyven évig úgy prédikálni, hogy nem cselekedjük a szeretetet, mert megfáradtunk, mert kiégtünk, mert megkeményedtünk… mert ki tudja még mennyi oka van ennek. Tetten ér a történet ezen része. Tetten ér minden botrány is. Felkavar, de lehetőség a változásra.
Megállt és meg se állt
Lényegét tekintve nincs különbség a levita és pap viselkedésre között. Csak a lelki lejtőn való elhelyezkedésüket látjuk meg. A levita megállt, talán gondolkodott, lamentált, számolt, s aztán úgy döntött, nem segít. A pap meg se állt, még nem is lassított. Nyilván az utóbbi van lejjebb, de a lelkiismeret megölésével az előbbi is zuhan alá rendesen. Te hol vagy ezen a lejtőn? Gondolkodsz, hogy megéri-e segíteni, vagy már sziklaszilárd ideológiát gyártottál arról, hogy ez a világ már úgy sem változik, tehát neked sem éri meg segíteni, mindenki foglalkozzon a saját ügyével? Ne öld ki a lelkiismeretedet. Ha fáj, ha szúr, akkor még van esély jól lereagálni!
Elkerülő utak
A pap és a levita az elkerülő utat választották. Nyilván ez a kényelmesebb. Ismerjük a nagyvárosok körgyűrűinek előnyeit. De valóban az a cél, hogy hamarabb ott legyünk a templomban? Bár mindenki azért késne el a templomból, mert segített valakin és nem azért, mert a tükör előtt sminkelte magát! A közömbösségnél nagyobb és veszélyesebb fekély nincs. És ragályos, mint az ásítás. Tavaly 235 beszélgetést folytattam le telefonon lelkipásztorokkal és a legtöbben a gyülekezeti tagok közömbösségére panaszkodtak. Talán a legfájdalmasabb mondatok egyike ez volt: úgy érzem, nincs szükség arra, amit csinálok. Nincs szükségük az embereknek a szolgálatomra. Fájdalmas volt még hallani is, nemhogy átélni. A közömbösség nagyvárosokban már megszokott jelenség. Élünk a galambdúcokban, egymás hegyén-hátán, s talán napok telnek el, hogy észre sem vesszük azt, akitől egy fal választ el csupán. Pár éve temettem egy embert, akire áprilisban néztek rá, és találták rá a lakásában, pedig már januárban halt meg. Borzasztó! Ide vezetnek az elkerülő utak. Rövidtávon könnyebb a lelkiismeretet megölni, de hosszútávon?
Állj meg!
Mondj nemet a közömbösségre! Iluh István egyik egyszerű versében beszél arról, milyen könnyű sodródni az árral, a nyájszellem megbetegít:
„Krisztus markába szöget vertél
Dózsa húsából ebédeltél
Hitler taktusra meneteltél
Nemet mondani sose mertél…
Krisztus markába szöget vertél
Dózsa húsából ebédeltél
Hitler taktusra meneteltél
Nemet mondani ma se mernél”
Állj meg! Mondj nemet a közömbösségre és lépj a tettek mezejére! Mi ad ehhez erőt? Az, hogy valaki a bekötő utat választotta.
Bekötő út
Első karácsonykor volt valaki, aki a bekötő utat választotta. A mi Urunk Jézus Krisztus emberré lett és ez ma is reményünk forrása. Tudom, hogy sokszor csalódunk az emberekben és magunkban, de Istent nem ez a csalódás vezérli, másképpen elkerülne bennünket. Nem mond le rólunk, nem legyint ránk, mint ahogy mi ezt sokszor tesszük másokkal és magunkkal. Ő ma is a bekötő, összekötő utat választja. A kereszt, pontosabban az, amit Krisztus tett a kereszten, összekapcsol bennünket Istennel és egymással. A világnak nem akkor lesz vége, amikor nem hiszünk Istenben és egymásban, hanem akkor, amikor már Isten sem hisz bennünk. Még tart a kegyelem. Ragadd meg!
És a ráadás!
Megéri jónak lenni? Nem könnyebb mégis az elkerülő utat választani? Megmarad a pénz, az állás, az anyagi juttatás. A történetben a pap, ha megáll, és próbál segíteni, talán több hónapi fizetésétől is eleshetett volna. Nem volt hajlandó ezt beáldozni. Mielőtt ítélkeznénk, azért nézzünk tükörbe, mi megtennénk ezt az áldozatot?
Úgy gondolom érdemes azonban a bónuszokat is megemlíteni motivációként. Miért érdemes megállni és segíteni? Nemcsak a tiszta lelkiismeret miatt, bár csak ezért is érdemes. Szintén Iluh István fogalmazza meg egyik versében:
„Mindig olyan esetlen voltam,
Elkerültek a szerencsék
De ha a fűszálhoz lehajoltam,
Vállamra szálltak a lepkék.”
A vad karrieristákra nem szállnak lepkék. A legnagyszerűbb érzésről maradnak le, pedig csak ez számít, csak a szeretet számit.
Krisztusi emberként a te halálos ágyadnál is három barát fog megállni. Ezek közül az egyik, röviddel a halálunk előtt csomagolni fog és elköltözni. Rá már oda, ahova mész, nem lesz szükség. Ez a hit. De lesz ott egy másik elköltöző barát, úgy fog tűnni, mintha cserben akarna hagyni. Róla mondják, hogy utoljára hal meg, vagy hagy el. Ez a remény. De lesz valaki, aki azt mondja, hogy most együtt megyünk tovább, gyere fogd meg a kezem. Én is veled fogok tartani. Ez a szeretet. Mert a szeretet soha, de soha, soha… el nem múlik, el nem fogy, el nem hagy. Ahhoz, hogy majd ott legyen, addig kell szoros barátságot kötnöd vele. Mindenek fölötti értéknek kell tartanod és gyakorolnod, akkor is, ha a józan ész sokszor azt mondatja, nem éri meg. A szeretet tett. Tanuld és tedd! Ámen!
Rácz Ervin,
Szigetlanka
