Főz

„Azt mondta nekem: Ezek a konyhák, itt főzik meg a ház szolgái a nép véresáldozatát.” (Ez 46,24) Az áldozat konyhákig is kiterjed Ezékiel látomása. A legapróbb részletekig. Az Ige tehát soha nem felszínes, életünk legapróbb, legmélyebb pontjaira is, a gyökérre is megoldást nyújthat. No, de mi történik a mi konyháinkban? Átvitt értelemben. Mit szoktunk kifőzni […]

Luther asztalánál gyönyörködtek a jóban

Egy időutazást a 16. századba, ugyanakkor egy aktuális üzenetekkel tarkított előadást élhettek meg azok, akik rész vettek a másfél év után jelentkező Lankadatlanulon, azaz a szigetlankai gyülekezet nyitott bibliaóráján. Csütörtökön a koraesti órákban Rácz Ervin rövid igemagyarázata nyitotta meg az alkalmat: „Ezért aztán mindenkor imádkozunk értetek, hogy a mi Istenünk tegyen titeket méltóvá az elhívásra, […]

Kőfal

,,Kőfala volt körös-körül… Ez választotta el a szent területet a közönségestől.” (Ez 42, 20) Ezékiel látomása nem arra biztat bennünket, hogy ezentúl minden egyes templomunk köré hatalmas kőfalat építsünk, mutatva, hogy ez csak a miénk, a mi szent helyünk. Igen, szükségünk van határokra, akár egy épület, legyen az templom köré, hogy jelölje meddig és kihez […]

A birodalmak bukása – Dániel könyve (10) – Számíthatunk Istenre

Lekció: Dániel könyve 9,20-27 Alapige: Dániel 9,26 “A hatvankét hét eltelte után megölik a felkentet, senkije sem lesz. Egy eljövendő fejedelem népe pedig elpusztítja a várost és a szentélyt. Elvégzett dolog, hogy pusztán álljanak a háború végéig. De a fejedelemnek is vége lesz, ha jön az áradat.”  Imádkozzunk! Felséges Istenünk! Mennyei édes jó Atyánk! Köszönjük […]

Kezével dolgozik, szívével lát – Buús József vidám hálaadása

“Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.” – fogalmaz Antoine de Saint-Exupéry. „Néha a szív meglátja azt, ami a szem számára láthatatlan. – vallja H. Jackson Brown. Az ember pedig hálás Istennek azért, mert megajándékozza ezzel a tehetséggel, és ad olyan embereket köré, akik szintén érzékenyek erre. Ilyen képességekkel […]

Ömlik

“Többé nem rejtem el előlük arcomat, mivel kiöntöm lelkemet Izráel házára – ezt mondja az én Uram, az ÚR.” (Ez 39,29) Milyen lehet az, amikor Isten elrejti arcát. Antropomorf kép: amikor látni sem akarja azt, amit tesz az ember. Mit jelent ez a mozdulat? Azt, hogy kényszerrel nem lehet se szeretetet, se önkéntes engedelmességet kierőszakolni. […]

Miattad

„Minden égitestet elsötétítek miattad az égen, és sötétséget bocsátok országodra – ezt mondja az én Uram, az ÚR.” (Ez 32,8) Könnyű kivenni az embert sötétségből, de a sötétséget kivenni az emberből nehéz. Máshonnan megközelítve ezt: nem az számit, milyen világban élsz, hanem az, hogy milyen világ él benned. Egyiptom miatt, az ítélet szerint az égitestek […]