Velünk

„Vérontással építitek Siont és romlottsággal Jeruzsálemet! Elöljáróik ajándékért ítélnek, papjaik jutalomért tanítanak, prófétáik pénzért jövendölnek, és mégis az Úrra hivatkoznak, és azt mondják: Hát nincs-e közöttünk az Úr?! Nem következik ránk a veszedelem!” (Mik 3,10-11)

Velünk az Isten! – szól mintegy másfél évtizede tartó áhítatsorozatunk állandó üzenete és a karácsony legnagyobb örömhíre. Ez csodás üzenet. A gond az, hogy sokszor nem érezzük jelenlétét, aminek az oka olykor az, hogy csak áltatjuk magunkat vele és nem éljük azt meg. A gonoszságra ugyanis nem teszi rá Isten jelenlétével a pecsétjét.

Amikor börtönmissziós voltam, egy rab azzal dicsekedett, hogy szokott ő imádkozni. Mielőtt megy rabolni, kéri Istent, hogy ne kapja el, és amikor megússza, utána hálát is ad. Nos, ez az a jelenlét, amit nem várhatunk el: Isten nem asszisztál gonoszságainkra.

Közösséget, bármilyen szentnek is hívjuk, nem lehet bűnre építeni. Nem működik a bűn szenteltvízzel való leöntése. Isten vagy megtisztít belőle, vagy nincs jelen. Az egyház története sok nemzetnél arról szól, hogy bizony vérontásra tudtak építeni erőszakkal. „Slaggal kereszteltek.” De abban nem volt áldás. Az áldás ott kezdődött el, amikor szívből élték meg az Ige üzenetét és a valódi fundamentumra kezdtek el építkezni, nem pedig erőszakra és a hazugságra. Isten segítsen meg bennünket, hogy karácsonykor éljük meg Isten jelenlétét és az legyen hatással mindennapjainkra is. Ámen!

Rácz Ervin,

Szigetlanka

Vélemény, hozzászólás?