Néhány adat az elmúlt évből

Az elmúlt évet nagyban meghatározta az járványügyi helyzet, gyülekezetünkben is. Hála Istennek, szóljunk jó órában, az aktív gyülekezeti tagok közül senkit sem veszítettünk el a koronavírus következményként, de a gyülekezet épülése, a közösség fejlesztése szempontjából megugrandó akadályt gördített elénk. 

Nézzük meg, hogy milyen hatással volt ez a lélekszámra, a gyülekezet összetételére, azután pedig nézzünk vissza az IGEszigetre, mint „oltóanyagra.”

Lélekszám

Az előző évi lélekszám férfi 479 518 összesen 997
Megkereszteltek száma férfi 3 3 összesen 6
Eltemetettek száma férfi 13 17 összesen 30
Természetes szaporulat vagy apadás összesen -24
A gyülekezetbe beköltözött férfi 17 6 összesen 23
A gyülekezetből kiköltözött férfi 1 5 összesen 6
Általános szaporulat vagy apadás összesen -7
Lélekszám december 31-én férfi 485 505 összesen 990

A Szatmárnémeti-Szigetlankai Református Egyházközség az elmúlt évhez képest héttel csökkent. Ennek okai részletesebben az alábbiakban olvashatók:

A gyülekezet összetétele

Két megközelítési szempontból nézhetjük meg azt, hogy milyen a gyülekezet összetétele. Mind két táblázatban külön szerepelnek azok, akik az elmúlt évig rendezték az egyházfenntartói járulékot, és azok, akik nem.  A gyerekek csupán a statisztika miatt vannak külön véve, de természetesen a 18 éven aluliak továbbra is fel vannak mentve a fenntartói járulék fizetésétől, azaz ők a szülők, hozzátartozók aktivitása vagy passzivitása miatt vannak egyik, vagy másik csoportban.

A járvány annyiban érinthette az aktivitást, hogy a kialakult helyzet miatt olyanok nem érkeztek rendezni a járulékot, akik normális esetben megtették volna. Míg az előző évben 640-en tartoztak az aktivak közé, addig 2020-ban ez 626-ra csökkent, ami nem rossz arány, pláne a természetes apadást figyelembe véve.

Nézzük mindezt számokba!

Férfi Gyerek Özvegy Összesen
Fizetők 231 228 92 75 626
Nem fizetők 134 123 67 40 364
Összesen 365 351 159 115 990

A nemek aránya közelit egymáshoz, bár számomra meglepő a férfiak többsége, sajnos ezt a templomlátogatásban nem érzékeljük. Viszonylag szép számban vannak ifjaink és gyermekeink, érdemes feléjük hatékonyabb megszólítási módban gondolkozni. Az özvegyekről való gondoskodás valamilyen formája is megvalósítandó célként állhat előttünk.

Gyermek Munkás Nyugdíjas Összesen
Fizetők 92 312 222 626
Nem fizetők 67 203 94 364
Összesen 159 515 316 990

Gyülekezetünkben az elmúlt évben, a fenntartói járulék fizetése három kategóriába oszlott. A gyermekek egyáltalán nem fizetnek, hiszen üdvözlendő határozat következtében nem szükséges kifizetni a központi járulékot az egyházkerület és az egyházmegye felé a gyermekek után. Presbitériumunk jónak látta különválasztani a nyugdíjast és a munkástól, hiszen különbség van, néhány kivételtől eltekintve, a két csoport keresete között. Eddig a nyugdíjasok 80, a munkások 90 lejt fizettek. De szükséges megemlíteni azt, hogy ez elmarad attól a világszerte gyakorlott szokástól, miszerint a havi fizetés 10 százalékát kérik egy évre. Ez a minimálbér esetében is személyenként legalább 120 lej lenne.

A presbitérium döntése alapján ebben az évben, az év első felében a munkások 90, a nyugdíjasok 80 lejt fizetnek, ahogy eddig. Júliustól annyiban változik, hogy a munkások minumum 100 lejt fognak fizetni. Az egyetemisták 22 éves korig mentesülhetnek a fenntartói járulék kifizetéséből, melynek az lesz a következménye, hogy lekerülnek a választói névjegyzékből. Tehát alapvetően, minden 18 éven felüli fizet járulékot, de 22 éves korig kérheti a mentességet.

Tudom azt, hogy vannak, akik ezt is soknak tartják, de kérek mindenkit, gondolkozzon el azon, hogy fontos számára az Egyház vagy nem. Ami fontos, arra pedig áldozni kell. Nyilván teret biztosítunk az önkéntes adomány gyakorlatának, ami nagyban meg kell, hogy határozza gyülekezünk fejlődését. Úgy gondolom, hogy az utóbbi években, a templom megújulása és gyülekezeti ház felépülése, valamint a temető kerítésének felépülése (csakhogy néhányat említsek) bizonyíték arra, hogy jó helyre mentek az adományok, illetve a lelki programokra is áldoztunk.

IGEsziget – Online misszió

Ha valami nekünk eszünkbe jut az elmúlt évről, az ne a CODID legyen, hanem az IGEsziget! Azonnal, 2020. március 16-tól kezdve szinte naponta jelentkezett az IGEsziget, azaz a Szigetlankai Református Egyházközség online-istentisztelete. Azonnal egyértelmű volt számomra az, hogy az Igét nem lehet karanténba zárni. Ki kell használni a lehetőségeket! Az Igét alkalmas és alkalmatlan időben is hirdetni kell! Mi, szigetlankaiak, azelőtt is közvetítettük a fontosabb alkalmakat, tehát annyira nem ért minket lesen a helyzet.

206 online istentiszteletet tartottam az elmúlt évben (2020/03/16 – 2020/12/31) az ún. IGEszigeten. Máig megdöbbent és felelősségérzettel tölt el, hogy:

  • élőben kb. 100 ember folyamatosan követte
  • ez jelenthet akár 200 követőt is, hiszen sokan közösségben, családban nézik.
  • naponta pedig 1100-1500 ember megtekinti, akár utólag is, meg az alkalmat
  • vasárnapi valamikor 8000 fölé emelkedik, átlag kb 3000.

– áprilisban a karanténidőszakban, mindezek a számok még magasabbak voltak. Élőben 200-300, megtekintés: 2000-3000. A vasárnapi alkalmak ennél is magasabb számokkal rendelkeztek.

A Szatmárnémeti Szigetlanka Facebook oldal adatai:

  • 2408 embernek tetszik (Az év elején kb 700)
  • 3419 ember követi. (Az év elején kb 800)

A  szigetlankai gyülekezet Facebook csoportja

  • Tagok száma: 1039

A gyülekezet Youtube csatornájának néhány adata:

  • 137 tag
  • 150 feltöltött videó
  • több videó (kb 20) 1500 néző fölött

És persze tudom a helyén kezelni. Tudom, hogy ez nem teljesen valódi közösség. Különbség van aközött, ha valaki forrásvizet, vagy csapvizet iszik. De a szomjat kell oltani! Ha nem tesszük, megteszi más. Nem feltétlenül a visszajelzések miatt csináljuk, de nem felejtem el azokat a tekinteteket, amelyekkel a karanténidőszak után élőben találkoztam, amikor sírva köszönték meg, hogy az Isten általam is tartotta bennük a lelket. Ráadásul a külföldre elszármazottakat is meg tudjuk szólítani  ezáltal.

Készítettünk karanténvideókat, kértem tőlük képeket arról a helyzetről, ahogy követik az istentiszteletet. Igazán megható volt, amikor azt láttam, hogy a LIVE-ot a nappali tévéjébe vezették át, és az egész (akár 6 tagú) család nem az szappanoperát nézte, hanem az IGEszigetet. Volt olyan is, hogy beszóltak, hozzászólásban szidtak. Ez az élő közvetítés velejárója. De hát mi a misszió, ha nem ez, amikor azok is hallhatják az evangéliumot, akik eddig a közelében sem voltak?

Köszönetet szeretnék mondani a Lanka Duónak, azaz Papp Krisztina kántornőnek és Csorvási Mihály presbiternek az énekszolgálatokért, és örömmel mondhatom, hogy ifjúsági csapatunk is van szIGEt Együttes néven.

Köszönöm ugyanakkor a presbitereknek, nőszövetségnek, harangozónak és más szolgálattevőnek a kitartó szolgálatért.

Feladatunk: hirdetni az Igét! Az evangéliumot minden körülmény között. Én látok egy nagy lehetőséget ebben az időszakban. Talán az emberek mégjobban elgondolkodnak azon, hogy mi az életük értelme. És rátalálnak az Életre! Nekünk pedig feladatunk az ÚTMUTATÁS. Őszintén, hitelesen, érthetően, élhetően, emberien. És igen, a 206 alkalomból 205-szor tapasztaltam: aki mást megvigasztal, maga is felüdül. Ez az én túlélési módszerem, forrásom, erőm is.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük